2020-as eredményhirdetés

Kedves Pelso-kupázók!

Köszönjük a türelmeteket. Korábban abban reménykedtünk, hogy a február elejei Téli Tihany túrához igazítjuk a 2020-as Pelso kupa eredményhirdetését. A veszélyhelyzet még mindig tart, a Tihanyi Apátság termét nyilvánvalóan most nem bérelhettük ki, a Téli Tihany márciusi megrendezését pedig a természetvédelmi hatóság sem engedélyezte, így az idénre elmarad. Nehéz helyzetben vagyunk és voltunk, mert a Pelso kupa eredményhirdetését mindenképpen szerettük volna ünnepélyes körülmények között megtartani, méghozzá úgy, hogy meghirdethessük az idén induló Pelso kupát is, mert a sok bizonytalanság ellenére idén is készülünk a kupára!
Úgy terveztük, hogy március 6-án tartjuk az eredményhirdetést Budapesten, a Pelso Kupa központjában, bízva a helyzet oldódásában. A legújabb hírek szerint erre remény nincs, ezért húsvét után, április 10-én, szombaton 11 órára hirdetjük meg a Pelso kupa záróünnepségét Budapest, II. Lövőház utca 39. alatti Millenáris Irodaházba. Aki kupát nyert és nem tud eljönni, vagy már nincs kedve ennyit várni, átveheti március 8-tól ezen a címen a Szent Jakab Egyesület recepcióján hétköznap 9-től 5-ig, vagy később a 2021-es Pelso kupa túráin.
Ugyan a megszokottnál kevesebb információnk van a Balaton-felvidéki rendezésekről, a 2021-es Pelso kupa tervezetét mellékeljük, alighanem április 24-én Szentbékkállán, a Pirkanc túrával kezdünk, április elején a Pelso honlapján megnyitjuk a jelentkezést.
A helyzethez tartozó jótanács továbbra is: a túrázás a szabadban nemhogy nem veszélyes, hanem kifejezetten kívánatos, az erőnlét, állóképesség az egyik ellenszere a fertőzésnek, amennyire engedik, sok mozgást kívánunk a természetben. Mindenki vigyázzon magára, hogy indulhasson a 2021-es Pelso kupában!

Üdvözlettel: a rendezők