2020-as eredményhirdetés – új időpont

Kedves Pelso-kupázók!

Hiába reménykedtünk, sem a fertőzések száma, sem a rendelkezések szigora nem konyultak le annyira, hogy megtarthassuk április 10-én az eredményhirdetést. A Pirkanc alighanem áttevődik őszre, a május 22-i Tanúhegyeket viszont nagyon meg szeretnénk tartani. Amint lehet, addig jó lenne megünnepelni a tavalyi eredményeket. Egyelőre május 2-ára tervezzük, tehát Budapesten, a Pelso Kupa központjában, vasárnap 11 órára hirdetjük meg újra a Pelso kupa záróünnepségét Budapest, II. Lövőház utca 39. alatti Millenáris Irodaházba. Aki kupát nyert és nem tud eljönni, vagy már nincs kedve megint várni, továbbra is lehetősége van átvenni a díjazást a fenti címen a Szent Jakab Egyesület recepcióján hétköznap 9-től 5-ig, vagy később a 2021-es Pelso kupa túráin.
Ha a helyzet engedi és a Tanúhegyekből lesz idén túra, akkor időben megnyitjuk a túrára és a Pelso honlapján a Pelso kupára a jelentkezést.
A helyzethez tartozó jótanács továbbra is: a túrázás a szabadban nemhogy nem veszélyes, hanem kifejezetten kívánatos, az erőnlét, állóképesség az egyik ellenszere a fertőzésnek, amennyire engedik, sok mozgást kívánunk a természetben. Mindenki vigyázzon magára, hogy indulhasson a 2021-es Pelso kupában!

Üdvözlettel: a rendezők

2020

A Pelso Túrázó Kupa erdőjáróknak és szépséget kutatóknak szól, egész évre csábítja a résztvevőket hasonló szervezésű és színvonalú teljesítménytúrákra hazánk legszínesebb, legváltozatosabb tájára. A Balaton nem csak nyáron kívánatos, aki ezeket a túrákat végigjárja, Magyarországot a szívén keresztül látja.

Ki kap kupát?

Pelso omnis kupát és oklevelet kap, aki az összes túrát megteszi.
Pelso giga kupát és oklevelet kap, aki legalább 200 km-t teljesít.
Pelso kupát kap, aki 7-ből legalább 4 túrát teljesít.

Minden túrán legalább 10 km-es távot kell teljesíteni.

Különdíjak
Különdíjat kap az első 3 férfi, nő és kutya résztvevő a kupára jogosultak közül az alábbi kategóriákban:
legjobb (túrák száma, azon belül a legtöbb km, azon belül a legrövidebb idő);
legidősebb (csak férfi és nő);
legfiatalabb (csak férfi és nő).

Nevezés
Nevezni lehet a Nevezés menüpont alatt, illetve a túrák rajtjában. A névre szóló igazolófüzeteket az online nevezők is a túrák rajtjában kapják meg.
Ára: előnevezőknek utalva 1500 Ft, helyszíni nevezőknek 2000 Ft.

A Pelso Kupa túrái 2020-ban:

2020. február 1. Téli Tihany 20/15/10

2020. június 27. Balaton 50/30/20/10

2020. július 18. Kék Balaton 111/80/60/45/42/35/15/15

2020. augusztus 2. Balaton IVV 40/25/15

2020. augusztus 22. Bauxitkutató 30/25/20/10

2020. szeptember 12. Pirkanc 28/10

2020. október 17. Füredi ősz 37/30/20/10

2020. november 22. Kinizsi Pál 40/20/10

2020. november 28. Tanúhegyek nyomában 40/20A/20B/10

Előnevezők
Résztvevők
Különdíj rangsorok

A Kupa túrái 2020

A Pelso Kupa túrái 2020-ban:

2020. február 1. Téli Tihany 20/15/10

2020. június 27. Balaton 50/30/20/10

2020. július 18. Kék Balaton 111/80/60/45/42/35/15/15

2020. augusztus 2. Balaton IVV 40/25/15

2020. augusztus 22. Bauxitkutató 30/25/20/10

2020. szeptember 12. Pirkanc 28/10

2020. október 17. Füredi ősz 37/30/20/10

2020. november 22. Kinizsi Pál 40/20/10

2020. november 28. Tanúhegyek nyomában 40/20A/20B/10

A túrák részletes leírása a honlapjukon tekinthető meg.

A Kupa kiírása 2020

Nők

Legjobbak